A rendszerváltozásnak nevezett népámítást a kisemberek csak várták epekedve. A hatalmon levők ezzel szemben komolyan felkészültek rá. A gyárigazgatók, cégvezetők, TSZ elnökök már nem a termelés javításán gondolkoztak, hanem azon, hogy hogyan tudnának minél többet megszerezni a rájuk bízott közös vagyonból. Érdekükké vált, hogy ne működjön jól az általuk vezetett vállalkozás. Minél rosszabbul teljesített a kezükben tartott cég, annál könnyebben és olcsóbban tudták később megszerezni saját maguknak. Vajon mennyit eshetett vissza a gazdaság és vajon hány munkahely szűnt meg ennek a hozzáállásnak köszönhetően? És vajon mennyit is változott az ország, ha az előző rendszer haszonélvezőinek nagy része a helyén maradhatott. Az első szabad választásokon nem történt más, mint kicserélődtek az emberek a parlamentben. Utána még néhány csere volt a minisztériumok élén, és még talán a nagyobb állami vállaltok egy részénél. De mindenki más maradt: A minisztériumokon belüli kiskirályok, a rendőrök és a katonaság vezető tisztjei. Továbbra is azok maradtak a menő ügyvédek, akik előtte voltak. A bírók is mind a helyükön maradtak. És a TSZ vezetők és a kisebb vállalatok vezetői, a jegyzők, az iskolaigazgatók, az újságírók és a főszerkesztők. Mind mind, az előző rendszert kiszolgálók, akik a fontos posztokon osztozkodtak, mind a helyükön maradtak.
A rendszer megváltozott, hiszen mostantól négy évente a nép dönthet, hogy kié legyen a politikai hatalom a következő ciklusban. De az emberek nem változtak. Akiknek volt gyomruk az előző rendszert rendszerszinten kiszolgálni, azoknak még csak egy ejnye-bejnyével sem kellett szembesülniük. És ha a bűnért nem jár büntetés, az rosszra neveli az embereket.