A pénzügyi szektor résztvevői ügyesen elérték, hogy a világ ne tudjon meglenni nélkülük. Most viszont hatalmas hibát követtek el: Van egy pont, ami felett az elnyomottak már nem viselik el a sanyargatást. Inkább fellázadnak. És ezt a pontot nyomkodják mostanában újra és újra.

Mostanában a hírek arról, szólnak, hogy a piac hogyan is ítéli meg a kormányok lépéseit. Ilyenkor a piac alatt a bankokat, a nagytőkét és egyéb öltönyben dolgozókat kell érteni. Ez számomra azért fura, mert nem is ők a piac, hanem az emberek a piac. Az ő piacuk. A kisemberek, akiket ideális helyzetben a kormány képvisel.

Sosem tetszett, hogy természetesnek tartják hogy a legtöbb országban mindig van költségvetési hiány. Hol van az állami vezetésnél az a bölcsesség, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér?

Milyen földi hatalmak vannak hatással az emberekre és ezen keresztül végül is uralnak egy országot?
-Először is van az állami erőszak monopólium. Ez a rendőrség és a katonaság kiváltsága és rajtuk kívül más nem alkalmazhat legálisan erőszakot. Kis hazánkban is megjelentek az őrző-védő cégek, amik azért kihasítanak egy kis szeletet ebből a monopóliumból.
-Aztán van a jogi hatalom. Ennek az alakítása a kormány és a parlament között oszlik meg, de a gyakorlati kivitelezés a független bíróság, az ügyészség, és a jogászok dolga.
-Nagyon fontos hatalom még a pénzügyi hatalom, ami már sokkal kevésbé átlátható. Itt van az állam, ami elvileg a népet képviseli, és a nemzeti bank, aki meg jó esetben az ország érdekeit védené. Ide tartoznak a bankok, a nagyvállalatok, a gazdag emberek és vállalkozásaik. És még van egy papíron nem létező, de jelentős szelet, a bűnöző szervezetek és minden illegálisan boldoguló ember.
-És legvégül a ideológiai vezetés. Ide ma már jó ideje nem csak az egyházak tartoznak. A tudás hatalom. És ez a hatalom megoszlik: tudósok, filozófusok, művészek, és az egyre nagyobb irányító erővel rendelkező média is ide tartozik.

A fénynél gyorsabb neutrínók megdönteni látszanak az Einstein által meghatározott legmagasabb elérhető sebességet. Erről eszembe jutott, hogy sűrűn hallom, miszerint Széchenyi óta tudjuk, hogy a növekedéshez hitel kell. Már gyerekként sem értettem, hogy miért nem lehet egy sebességet még egy kicsit növelni. És azt sem értettem, hogy miért a hitel kell a gazdasági növekedéshez. Én szerintem inkább munka kell hozzá. A több munkához meg tőkekoncentráció kell. Ez lehet hitel, de lehet más is. Például a részvénytársaságok is azért alakulnak, hogy nagyobb tőke és ezáltal nagyobb termelés jöjjön létre. Ez is tőkekoncentráció. És egy vállalat állami kézbe kerülése is lehet az. És akkor mögötte van a többi sok állami vagyon biztonsági fedezetnek és ez is már a közös vagyon része, és nem valamilyen bank kaparintja meg saját önös kapzsi céljainak kiszolgálására.

A hatalomra éhes emberek tudják, hogy a hatalomhoz szükségük van egy nagy adag, erősen irányított emberre. Az ilyen tömegnél alapkövetelmény, hogy ne szeressenek a tagok nagyon sokat gondolkodni. Sokan szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit gondoljanak. Így nincs saját felelősségük. Nekik eszükbe nem jutna, hogy eretnek módon elkezdjenek kételkedni bármiben is. Gondolkodás helyet egyszerűbb, ha az érzések, vagy a szabályok vezetnek. Ezért szokták a diktátorok a pályafutásukat vagy a hadseregnél, vagy valamilyen munkáspártnál, esetleg egyházi szervezetnél kezdeni. És ezért nem szeretik, ha a nép a kelleténél többet tanul, művelődik. Még a végén elkezdenek gondolkodni.
És ezért gondolom azt, hogy nincs demokrácia gondolkodni képes emberek tömege nélkül.

A magát függetlennek valló médiaszereplők valójában csak a kormánytól függetlenek.

Az "elmúlt nyolc év"-et hívjuk inkább Az elmulasztás nyolc évének! Megérdemli ez a korszak, hogy külön nevet kapjon. Nem túl gyakori, hogy egy ország kormánya államellenes legyen.

Az a bajom a biztosítókkal, hogy a haszonra hajtanak, és nem a biztosításra. Sokkal inkább képviselik a befektetőik anyagi érdekeit, mint a biztosítottakét. Most a rajtuk átfolyó pénzből levesznek egy szép kövér szeletet, és a többit osztják szét a bajbajutottak között. Ha önköltséges lenne, akkor a mostani nyereség a biztosítottak között osztódna szét. Emiatt kevesebbet kéne befizetniük, vagy baj esetén többet kapnának. Esetleg egy kicsit mindkettő. Várom már nagyon az új állami biztosítót.

A börtönbüntetés a szabadságvesztés büntetés egyik leggyakoribb végrehajtási módja. De miért jó ez nekünk? A "normális" emberek világát egy időre elszigeteljük a bűnöző elemektől. Ez lenne a megoldás? Nekem ez olyan, mint mikor a szemetet a szőnyeg alá söpörjük: Az elején remekül működik. Minimális energiával eltüntethető a szemünk elöl a kosz. Aztán idővel kezd túl vastag réteg képződni a szőnyeg alatt. Már nem marad meg alatta. Egy része kikerül a szőnyeg alól újra és újra. Közben jól összeáll, tönkre teszi a szőnyeget és még a parkettát is cserélni kell. A végén több munkába és extra kiadásokba fog kerülni.
Valami ilyen ez a börtönös megoldás is. Az antiszociális elemeket egy olyan közegbe zárjuk, ami a legszociálisabb elemeket is elidegenítené az embertáraitól. Majd mire bent megszoknak, visszaengedjük őket a társadalom szabad világába. Aztán csodálkozunk, hogy újra bűnöznek. Pedig az első bűnük utáni börtönbüntetéssel mi ítéltük őket szinte biztosan örökös visszaesőkké. Ahol csak büntetés van, az nem nevelés, az elnyomás.
Az én utópiámban a bírók nem csak jogból, de pszichológiából is doktorálnak. A börtönben pedig pszichológusok és szociális munkások segítenek az elítélteknek.Az ítéletek pedig nem börtönévekben vannak megadva, hanem kategóriákba sorolják a bűnelkövetőket. A rabok akkor szabadulnak, amikor megtanulnak szocializálódni, és pszichológiailag is alkalmassá vállnak, hogy beilleszkedjenek a társadalomba.

Kellene egy olyan adó, amit azoknak kell fizetniük, akik nem tesznek eleget az egészségük megőrzéséért. Aki igazoltan eljár mozogni legalább hetente egyszer, az mentesülhetne a befizetéstől. Az öregek és mozgáskorlátozottak járhatnának jógára, vagy gyógytornára. A többiek meg valamilyen sportegyesület berkein belül űzhetnének valamilyen sporttevékenységet. Így a sportra vetemedők az elmaradó kezelési költségekkel, a lusták pedig a pénzükkel segíthetnék az egészségügyi kasszát.

Amikor a politikai baloldal elnevezés megszületett, még az országhatárokon belüli érdekcsoportok álltak egymással szemben. A jobboldalon az ország nemesei, nagybirtokosai, gazdagjai voltak. Ők is a nemzet részei voltak. Sőt! Miközben elszántan védték saját előjogaikat a nemzetközi szinten felbukkanó lázadó eszméktől, szépen összemosódtak a nemzeti érdekek képviselésével. És ma ezért mondják jobboldalinak azt, aki a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe. De ő már nem a nagybirtokosok oldalán harcol a munkások és polgárok osztálya ellen mint régen, hanem a nemzet kisembereiért harcol az országhatárokon átívelő kezű multinacionális érdekekkel szemben. Így lettek mára a baloldaliak jobboldaliakká, és a jobboldaliak baloldaliakká.

A gazdasági növekedés olyan, mint a sörcsapolás: Mikor a korsóba töltik a sört, akkor a tetején képződik néhány centi hab. Ez így normális. Ha hab nélkül kapom a korsómat, az az érzésem, hogy ez már nem friss. Persze a csapolást meg lehet oldani úgy, hogy szinte ne is legyen hab a tetején, de ahhoz nagyon lassan kell tölteni. lassan telik a korsó, nincs ember, aki türelemmel kivárja. Ha meg gyorsan töltik, akkor túl sok hab képződik és jogosan érzem úgy hogy át akarnak ejteni. Ha várok kicsit, akkor kiderül, hogy csak félig van a korsó sörrel. Ez van a mai gazdaságban: A bankhitelek, részvénycsomagok, pénzügyi befektetések habja elkezdett ülepedni, és kiderült, csak félig van tele a korsónk. Nem fog jutni mindenkinek a sörből.

Végre szélesedik a termékdíj kivetési köre, de ez még messze van az általam ideálisnak vélt megoldástól. Az tetszik, hogy a kormány bevezetné a betétdíjat, ami az üdítők palackjai mellett a befőttesüvegekre, valamint a boros-és egyéb alkoholos üvegekre és a sörös dobozokra is vonatkozna. Az én álmomban ez a betétdíj irreálisan magas lenne. Ezzel a lépéssel minden gyorsan megváltozna. Nem lenne tele minden erdő az üres műanyag palackokkal. A Dunán sem nagyon úszkálnának. A drága üvegdíjak bevezetése után nem kéne a kerékpárosoknak állandóan az üvegszilánkokat kerülgetniük. Nem kéne tovább gondolkozni azon, hogy miként vegyünk rá mindenkit, hogy ne dobálja el azt, amit már kiürített.

Mindig lesznek szegények. A szegények többsége nem azért van rossz anyagi helyzetben, mert kizsákmányolták őket, hanem azért, mert nem tanultak meg hosszabb távban gondolkozni. Lényegében nem tudnak bánni a pénzzel. A Mai nap kívánságai uralják az elméjüket. Ha eszükbe is jut, hogy mit hoz a holnap, megoldják annyival, hogy majd csak lesz valahogy, biztosan nem lesz semmi baj, nincs szükség tartalékra. Inkább vegyünk valami szépet, vagy finomat; majd a jövő hónapban teszünk egy kicsit félre is.
Nem is tudják, nem veszik észre, hogy a pazarlás az életük alapja. És ebbe a pazarlásba ők is és a környezetük is előbb-utóbb bele fog rokkanni.

A szolgáltatási szektor, egyike a fejlett gazdaságok három legfontosabb gazdasági ágazatának. Ezen belül a közüzemi az egyik alap szolgáltatás.
Ha végig gondolom magának a szónak a jelentését: köz-üzem, furcsa sőt morbid a számomra, hogy mégis sok közműszolgáltató magánkézben, és nem a közös, állami kézben van. Mára már ide számít az internet és mobiltelefon szolgáltatás is. Sőt a kereskedelem egy jelentős részét is ide sorolnám. Ha az egészet nem is, de például az alapvető élelmiszerek kereskedelmét mindenképpen. Mindent, ami nélkül már nagyon nehéz lenne boldogulni. Ma már közüzemi szolgáltatásnak kéne számítania az alapvető banki szolgáltatásoknak is.
És már megint egy szó jelentésén rágódom: Régen még szolgált egy szolgáltató. És manapság? Sokszor inkább rabszolgahajcsárhoz, egyesek szerint egyenesen rablóbanditákhoz hasonlítanak.
Szokás mondani, hogy a szolgáltatás végeredménye az ügyfél állapota. És milyen az ügyfelek állapota? Azt most inkább hagyjuk.

A politika olyan, mint a szemétszállítás: Ha nem megfelelően működik, akkor megnehezíti a mindennapok életét és mindenki erről beszél. Ha jól működne, akkor az élet természetes részének vennénk és egészen meg is feledkeznénk róla.