Lehetne a történelmi korszakokat egy kihasználási mutatóval jellemezni. Az értékét leginkább az árak és a fizetések arányából lehetne kiszámolni. És egy kicsit gondolkodjunk el ezen. Vajon kiken múlik, hogy minek mi az ára, és kinek milyen a fizetése? Közgazdaságtanból szépen megtanítják nekünk, hogy az árakat a kereslet-kínálat szent Marshall-keresztje határozza meg. Ez igaz is lenne ideális körülmények között. De a világ általában messze van az ideálistól. Az árakat manapság leginkább a kereskedők és a szolgáltatók határozzák meg. Nagy ritkán bizonyított, leggyakrabban azonban bizonyíthatatlan kartellen keresztül. Nem a gyártó és nem is a fogyasztó dönt az árról. Néhány speciális terméknél a kormány rögzíti az árat. A fizetéseket pedig a gazdagok, a munkaadók határozzák meg. A munkavállalónak annyi a beleszólása, hogy elfogadja a feltételeket, vagy nem. Ha nem, akkor a helyére rögtön jelentkezik másik tíz ember, akinek kell ez a kevéske pénz is. Sőt! Néhány kétségbeesett ember még kevesebbért is dolgozna, ha nem határozná meg a kormány a minimálbér összegét. Mert ha nem talál hamar munkát, akkor a kilakoltatás és az éhezés rémével kell szembe néznie. És itt nem a saját éhezés a nehéz, hanem a saját gyermekek éhezése. Ezért is kellenek a válságok a gazdagoknak. Mert a válság mindig a kisembereket sújtja. Elszívja a kevéske tartalékaikat és ezáltal újra függő helyzetbe hozza őket.

A tőzsde végeredményét tekintve olyan, mint egy piramisjáték. A biztos haszon reményével igyekeznek minél több balekot beszervezni a játékba. Aztán a végén csak a bennfentesek járnak nagyon jól, a többiek pedig elvesztik a pénzüket. A tőzsdénél a pánik elindítása zárja a kört, amikor is a kisbefektetők próbálják menteni a menthetőt, és már ha csak töredékáron is, de azért próbálnak szabadulni az adott részvényektől. Méghozzá önként, a saját döntésükből. Ettől olyan zseniális csapda a tőzsde. Mert a sima piramisjátékkal ellentétben soha nincs vége. Legfeljebb néhány részvény jegyzésének a vége fordul elő, de ettől a tőzsde még működik tovább. És vonzza az új embereket. Akiknek egy része a meggazdagodás vágyától hajtva függővé válik. És ekkor már nem is befektető, hanem egy szerencsétlen szerencsejátékos, aki addig játszik, míg mindenét el nem veszíti. De ami neki veszteség, az valaki másoknak haszon..

Engem a GDP adatok önmagukban nem nagyon érdekelnek. Az már sokkal jobban érdekelne, hogy a GDP mekkora hányada köthető a multikhoz, és mekkora a hazai kkv szektorhoz és mekkora az államhoz. Számomra az sem baj, ha csökken az ország GDP-je, csak a magyar hányad nőjön közben benne. Mikor a multi rész növekszik, az nem biztos, hogy érezhető az országon belül. Sokszor a megtermelt hasznot továbbküldik az anyavállalatnak, vagy újabb leányvállalatot hozhatnak létre belőle egy másik országban. Ráadásul a felhalmozott bevételeket nagyobb tételben gyűjtögetik és nem költik el gyorsan. Pedig ha nincs pénzforgalom, nincs új munkahely. A magyar vállalkozók ezzel szemben gyorsabban forgatják vissza a pénzüket a gazdaságba, és nem is szokásuk külföldre kivinni az elért nyereségüket.
Az egészséges GDP-hez még a különféle munkák és szolgáltatások arányának is megfelelőnek kellene lennie. Az építőipar mostani évek óta tartó csökkenése például szerintem nem annyira rossz folyamat. Most áll vissza a normális szintre. Mert az a nagy építkezési láz, ami zajlott, az nem volt normális. Rengeteg új lakás és iroda épült, miközben csak minimális régit bontottak el. Mindez egy olyan országban, ahol évtizedek óta csökken a lakosság. A belvárosban enélkül is rengeteg üresen álló lakás volt. Ha az építkezési  trend folytatódott volna az építőiparban, akkor lassan több lakás jutott volna egy főre, mint mobiltelefon. Ha majd egyszer gazdag ország leszünk :) , akkor majd lesz értelme lakóparkokat építeni újra. Az emberek átköltözhetnének a panelépületekből az új lakásokba, és le lehetne bontani utána a panel lakótelepeket. Legalább szebbé és élhetőbbé válhatnának a városok.
És itt bevezetnék egy új fogalmat, amit én rejtőzködő GDP-nek nevezek. Ez alatt leginkább azokat a javakat értem, amit megtermelünk, de nem kerülnek pénzforgalom közelébe. Ilyen például a házi fűszer- és zöldségkert. Ha egy vállalkozó ültet 1000 almafát és eladja a leszedett termést, az megjelenik a GDP-ben. Ezzel szemben ha 1000 családi ház kertjében ültetnek maguknak egy-egy almafát, és a termést maguk meg is eszik, akkor ez a statisztikában úgy jelenik meg, hogy csökkent a GDP, mert az emberek kevesebb almát vásároltak. Pedig a mérleg ugyanaz: 1000 almafa termése. Sőt a végeredmény ennél sokkal több. Ezeknek a családoknak a gyermekei sokkal szorosabb kapcsolatba kerülnek a természettel. Látják a fát kirügyezni, virágozni, a kis almaképződményeket megjelenni, majd megnőni és beérni. Számomra például a mai napig az a legfinomabb paradicsom, amit frissen szakíthatok le a növényről, és úgy haraphatok bele. Más az íze, mint mikor már felvittem a konyhába és betettem a hűtőbe. Az ilyen tapasztalatok és élmények számomra vannak olyan fontosak, mint az anyagiak kérdése. És egy nemzet, egy ország gazdagsága is sokkal több, mint a GDP-je. A magyar kultúra, a népzenével és népművészettel, a költőink, a zeneszerzőink, festőink, fizikusaink, matematikusaink, feltalálóink, a magyar történelem a saját hőseinkkel - ezek azok, amik ismerete magyarrá tesz. Ezek inspirálnak minket, hogy mi is többek legyünk egy GDP termelő robotnál. Ezek nélkül csak egy magyar nyelvet használó gyökértelen valakik lennék

Az adathordozókra terhelt jogdíjak azt feltételezik, hogy mindenki illegális tartalmakat fog tárolni ezeken az eszközökön. Úgy vélik a törvényhozók, hogy a fényképezőgépembe vett memóriakártyáimon én majd biztosan illegális mp3 fájlokat fogok tárolni és ezért fizetnem kell. Bevallom, kicsit hiányolom az ártatlanság vélelmét. Ez olyan, mint ha egy vadászpuska vásárlásánál a vevőnek előre fél évre börtönbe kellene vonulnia, mert azzal a puskával embert is lehet majd ölni. Sőt! Az autóval is lehet embereket pépesíteni, ezért minden jogosítvány megszerzéséért két év börtön jár. És még hosszan lehetne sorolni, hogy ezzel a logikával mi mindenért járhatna büntetés.

A rendszerváltozásnak nevezett népámítást a kisemberek csak várták epekedve. A hatalmon levők ezzel szemben komolyan felkészültek rá. A gyárigazgatók, cégvezetők, TSZ elnökök már nem a termelés javításán gondolkoztak, hanem azon, hogy hogyan tudnának minél többet megszerezni a rájuk bízott közös vagyonból. Érdekükké vált, hogy ne működjön jól az általuk vezetett vállalkozás. Minél rosszabbul teljesített a kezükben tartott cég, annál könnyebben és olcsóbban tudták később megszerezni saját maguknak. Vajon mennyit eshetett vissza a gazdaság és vajon hány munkahely szűnt meg ennek a hozzáállásnak köszönhetően? És vajon mennyit is változott az ország, ha az előző rendszer haszonélvezőinek nagy része a helyén maradhatott. Az első szabad választásokon nem történt más, mint kicserélődtek az emberek a parlamentben. Utána még néhány csere volt a minisztériumok élén, és még talán a nagyobb állami vállaltok egy részénél. De mindenki más maradt: A minisztériumokon belüli kiskirályok, a rendőrök és a katonaság vezető tisztjei. Továbbra is azok maradtak a menő ügyvédek, akik előtte voltak. A bírók is mind a helyükön maradtak. És a TSZ vezetők és a kisebb vállalatok vezetői, a jegyzők, az iskolaigazgatók, az újságírók és a főszerkesztők. Mind mind, az előző rendszert kiszolgálók, akik a fontos posztokon osztozkodtak, mind a helyükön maradtak.
A rendszer megváltozott, hiszen mostantól négy évente a nép dönthet, hogy kié legyen a politikai hatalom a következő ciklusban. De az emberek nem változtak. Akiknek volt gyomruk az előző rendszert rendszerszinten kiszolgálni, azoknak még csak egy ejnye-bejnyével sem kellett szembesülniük. És ha a bűnért nem jár büntetés, az rosszra neveli az embereket.

Az új közbeszerzési törvény hatályba lépése óta az offshore cégek nem vehetnek részt a közbeszerzésekben. Ezzel egyenlőre egyedül van Magyarország az Európai Unióban.
Az offshore cég egyik lényege, hogy a tulajdonosok és a vezető tisztségviselők adatai nem nyilvánosak. A másik lényeges tulajdonsága, hogy abban az országban, ahol be vannak jegyezve, nem tevékenykednek. Cserébe a külföldön végzett tevékenységükből származó jövedelmük adómentes. Szerintem az ilyen adóparadicsomokat úgy kéne kezelni, hogy a terrorizmust támogatnák. A pénzügyi terrorizmust.

Már nagyon várom, hogy végre hazánkban is törvényileg szabályozzák a cigarettás dobozok egységes kinézetét. Remélem, hogy a fekete szín fog dominálni az előírásban. És azt is remélem, hogy ez csak a kezdet. A cigivel együtt én például az édességekre is lecsapnék egy törvényi szabályozás formájában. Ez az a terméktípus, amivel a gyerekeket manipulálják. A nagy áruházak pénztáránál látszik igazán, milyen profi módon támadnak. Nekem is nehéz sokszor ellenállnom a kísértésnek. olyan szép színes és csillogó csomagolásban vannak. Ráadásul a kis szeletek nem is kerülnek olyan nagy összegbe. Legalábbis amíg nem veszel belőlük minden egyes nap. Mert úgy már komoly tétellé válik a havi költségvetésben. De ez még a felnőttek előtt sem mindig egyértelmű. Vagy ha az is, attól még fárasztó nap mind nap küzdeni a kísértések ellen. És van belőlük rengeteg. Még a reklámok és a csili-vili termékek nélkül is.
Szegény gyerekek. Ki védi meg őket?

  És még egy gondolat a cigarettázásról, katt ide.

A demokrácia egy olyan államforma, amelyben két idióta bármikor leszavazhat egy zsenit.
Ilyen kétségektől vezérelve terjeszthette be javaslatát Ifj. Andrássy Gyula 1908-ban: Általános, de plurális választójogot vezetett volna be. Vagyoni és műveltségi cenzusokhoz kötve lettek volna kettős, illetve hármas szavazattal rendelkező választók, ugyanakkor a választójogot a cenzusoknak meg nem felelő, írni-olvasni tudó, 24. életévüket betöltött férfiakra általában kiterjesztette volna egy szavazattal, sőt az analfabétáknak is biztosította volna a szavazás lehetőséget oly módon, hogy ők "ősválasztóként" tízen választhattak volna egy választási megbízottat, azaz szavazatuk 1/10-et ért volna. Bár a javaslat ezzel 2,6 millióra növelte volna a választásra jogosultak számát, a pluralitás miatt minden oldalról komoly támadások érték, és végül Andrássy úgy döntött, hogy visszavonja azt. Azóta sok minden történt. Ma már ugye minden 18-ik születésnapját betöltött férfi és női állampolgár szavazhat, kivéve a közügyektől eltiltottakat, és a gondnokság alá helyezetteket. Az iszlám országokban most kezd lassan szavazati joga lenni a nőknek. Szaúd-Arábiában várhatóan 2015-től fognak a nők szavazati jogot kapni. Ez a nemi megkülönböztetés nekünk magyaroknak már furcsa lehet. Számomra furcsa a másik véglet, az új osztrák választójog, ahol 16 évre szállították le a választói korhatárt.
Szerintem egy 18 éves is még túl fiatalnak számít. Még csak töredékük képes hosszú távon gondolkozni. Inkább az érzelmeik irányítják a döntéseiket nem a megfontolt tények. Könnyű manipulálni őket. Hátha még csak 16 évesek lennének. Talán ezért van, hogy japánban csak minden huszadik életévét betöltött állampolgár szavazhat. Ők akkor vállnak hivatalosan felnőtté. De szerintem felnőtté nem az életkora teszi az embert, hanem a gondolkodása és a viselkedése. Egy 18 éves választónak nincs sok viszonyítási alapja. A mostani politikáról lehet véleménye, de az ezt megelőző ciklusról már csak homályos elképzelése lehet. Az általános iskolások még nem foglalkoznak a politikával. Miért is tennék? Egy érett ember számára is kihívó vállalkozás, ha valóban képben akar lenni a politikában. Ez egy külön szakma. És még a politológusok is állandóan vitatkoznak az események megítélésén. Ők sem látják előre, hogy mi mire vezet. Hát még egy tizenéves. Vagy egy írni-olvasni alig tudó felnőtt, aki csak a tévéből, esetleg a bulvárlapokból nyeri a maga szerény szellemi táplálékát. Miattuk olyan aktuális a cikkemet indító mondat.
Két idióta bármikor leszavazhat egy zsenit. És hogy mitől lesz valaki idióta? A mai világunkban leginkább talán a médiától: Onnan szerezzük be az információinkat, sokszor naiv bizalommal. De nem tudsz meg sokat a világ fontos dolgairól. Sokat tudhatsz a celebek műmagánéletéről, a világon történő katasztrófákról, brutális gyilkosságokról, politikai botrányokról, és még sorolhatnám azt a sok szemetet, amit hírnek álcázva tömnek belénk. A lényeg, hogy odafigyelj rájuk, és ezekre figyelj, ne a fontosabb dolgokra. Féljél, lásd negatívan a jövőt, és idegenedj el a többi embertől. A remény szikráját is ki akarnák ölni belőlünk. Ezért közölnek szinte minden rossz hírt. És talán ezért nem közlik a jó híreket. Például az index.hu-n minden pletykát elolvashatsz a külföldi focisztárokról, de arról már nem értesülhetsz, hogy volt most egy úszó eb, ahol a magyarok 26 érmet szereztek lepipálva ezzel egész európát. Ha valami pozitív hírre vágysz, vagy esetleg naivan az igazság érdekelne, akkor azt csak nagyon-nagyon keresve találod meg. Javaslom, hogy ne a magát liberálisnak mondó médiában keress ilyeneket. És a Google-t használva is nehéz dolgod lesz, mert a sok rossz hír között élvész az a kevéske jó és építő hír. Ajánlom kezdésnek a pozitivnap.hu-t, a szeretlekmagyarorszag-ot és a saját gyűjtésemet.