Sokan a tőzsdeindex változásából vonják le a következtetést a gazdaság állapotáról. Szerintem a tőzsde mára már nem sok kapcsolatban van a valós gazdasági helyzettel. Ez azért lehet így, mert a tőzsdén már nem befektetők vannak, hanem spekulánsok. Hatalmas összegekben cserélnek gazdát a részvények, de ezek a pénzek sosem jutnak el a termelésig. Csak a befektetési lufik nőnek, meg a spekulatív tőke. Aminek jó esetben nincs semmi hatása a gazdaságra, rossz esetben visszaveti azt.

A KSH mindig közzéteszi a bruttó átlagkeresetet, ami például 2012. január-februárban 217.800 forint volt. Ez az adat csak arra jó, hogy az emberek többsége baleknak érezze magát. A KSH ugyan közli gazdasági ágakra lebontva is az adatokat, de engem sokkal jobban érdekelne, hogy hányan keresnek eme átlag alatt, és hányan keresnek felette. Az olló évről évre növekszik. Az átlagolás összemossa, mintha mindenki jobban élne, pedig a gazdasági válság alatt a szegények még szegényebbek, a gazdagok jelentős része meg még gazdagabb lett.

Az egykulcsos adó kapcsán a médiából javarészt csak negatív kritikák jutnak el az emberhez. Ez engem azért zavar leginkább, mert a többkulcsos adózás negatívumairól teljesen meg is feledkezünk.
Az én környezetemben gyakran visszatérő motívum volt, hogy amikor valakinek a fizetése elérkezett egy adósáv váltáshoz, akkor onnantól kezdve papíron nem nőtt a jövedelme. Kézbe viszont egyre többet kapott.
Az a szlogen, hogy aki jobban keres, az jobban vegye is ki a részét a közterhekből, egyáltalán nem érvényesült. Sőt! Pontosan az adósávok miatt kerültek egyre többen a szürke zónába. Persze ehhez az emberek kapzsisága is szükséges, nem csak a rossz törvény. De ne felejtsük el a modern közgazdaságtan alapfeltételét: az emberek önzőek és lusták. És e kettő közül az önzés az erősebb. Sokszor képes legyőzni a saját lustaságunkat is.
De visszatérve az adóra, és az adóelkerülésre, vagy ahogy manapság szokták hívni, az adóoptimalizálásra. Az egykulcsos adó mellé be kéne vezetni egy nagyon szigorú büntetést. Akit adócsaláson kapnak, attól én szinte az egész letagadott jövedelmét  elvenném.

Várom nagyon, hogy vége legyen ennek a mostani időszaknak, amikor a szavakat nem arra használják, mint ami a jelentésük:
-A friss, parlamenten kívüli pártok magukat civileknek nevezik.
-A kiváltságosok érdekeit védők magukat baloldalinak nevezik.
-A szemetet árusítók a terméküket élelmiszernek nevezik.
-Az amerikaiak a saját rendszerüket demokráciának nevezik.
-A vegyszereket árusító boltokat gyógyszertárnak nevezik.
-A bírósági gyakorlatot igazságszolgáltatásnak nevezik.

Remélem, hogy megélem még, amikor ez már másképpen lesz. Eddig sikerült már megélnem, hogy:
-A Szovjet megszálló csapatot már nem felszabadítónak nevezik.
-A polgármestert már nem tanácselnöknek nevezik.
-

Az második Orbán kormány megalakulása óta nagyon elszaporodtak a sajtóhírek és a sajtótalálgatások. Én nyomtatott pletykának nevezem ezeket a szégyenírásokat.
Igazából ügyes próbálkozások ezek. A tényfeltárás fárasztó dolog, és a végén előkerült igazságot még úgyis a saját ízlésük szerint kéne formálni. Minek ez a sok nehéz munka? Hiszen nem is a tájékoztatás, hanem a hangulatkeltés a céljuk. És hangulatot, azt tudnak teremteni. Sőt! Azt így a semmiből könnyebb teremteni. Úgy a tények nem zavarnak be.
És ha kiderül például, hogy mégsem kell komoly összegekért lecserélni a rendszámtáblákat, semmi gond nincs. Lehet azt állítani, hogy a kormány csak azért nem merte bevezetni ezt a döntést, mert a sajtó időben megírta. Úgysem fogják az emberek végiggondolni , hogy mennyire fars ez az érv, mert már a következő lapinformációnak becézett rémhírrel lesznek elfoglalva. A rendszámtáblákból meg csak az érzés marad meg, hogy az a gonosz kormány már megint csak a pénzünket akarja.

Az idióta kifejezés görög eredetű (ἰδιώτης, idiōtēs), az ἴδιος, idios saját maga, magán szóból. Eredetileg magánembert jelentett, azaz olyan polgárt, aki nem vesz részt a demokratikus városállam politikai életében.
Én csak annyit kérek, hogy ne legyél idióta.

King Jong Ün-ről mindig az utolsó kínai császár jut az eszembe. Vajon az ő életének a regénye is olyan szomorú lesz?