A mostani gyermekrák alapítvány botrányát apropóként használva most megosztanám a saját hozzáállásomat:

Az egy százalékommal és az egyéb felajánlásaimmal csak olyan alapítványokat támogatok, akik a bevételükből semmit sem költenek reklámokra. Amelyik alapítvány milliókat költ óriásplakátokra, vagy minden postaládába eljutó színes szórólapokra, az lehet, hogy több pénzt fordít a reklámkiadásaira, mint az alaptevékenységeként megjelölt probléma támogatására. Nem szeretem sem az óriásplakátokat, sem a szórólapokat. Sőt az utóbbira 100 százalékos reklámadót, 1000 százalékos környezetvédelmi adót és 10000 százalékos zaklatási adót vetnék ki szívem szerint. Ellenben szeretem, ha egy alapítvány nem csak főállású alkalmazottakkal dolgozik, hanem sok-sok önkéntest is megmozgat. Az ilyen szervezetek ritkábban költenek reklámra, mert van társadalmi kapcsolatuk, már csak az önkénteseik révén is. De száz szónak is egy a vége: Reklámcéget finanszírozó alapítvány tőlem nem fog kapni egy lyukas garast sem.

 Egyébként pedig, azt aki nem ajánlja fel az adója egy százalékát semmilyen célra, azt külön egy százaléknyi adóval sújtanék. Az államot pedig kötelezném arra, hogy a fel nem ajánlott egy százalékokból nála maradó összeget külön, átlátható módon kezelje, és fordítsa karitatív célokra.